Biztosan csak néhányan gazdagodtak meg a ScienNet törzsvásárlói klubból, amely nemcsak keveseknek adott a befolyt pénzekből, de közel egymilliárd forintnyi adó befizetéséről is megfeledkezett. A megtakarításaikért aggódó lelkes klubtagok viszont még abban bíznak, hogy tisztázódhatnak a cég ügyei.

Sokan százezreket, de voltak, akik milliókat is befizettek a ScienNet (SN) rendszerébe annak reményében, hogy jobb pozíciót - azaz vásárlásaik és a maguk alá beszervezettek költései után több jutalékot - kaphassanak. Hogy mi lesz a befizetések sorsa, egyelőre kérdéses, miután a Vám- és Pénzügyőrség Központi Bűnüldözési Parancsnoksága adócsalás gyanúja miatt lefoglalta a cég 1,6 milliárd forintos vagyonát és szervereit, valamint őrizetbe vette a vásárlói klubot működtető kft. ügyvezetőjét, Leinemann Zsoltot.
A három éve alakult vásárlói klub azzal toborzott több mint 400 ezer tagot, hogy azt ígérte: a résztvevők pusztán a pénzköltésükből mesés jövedelemre tehetnek szert. A rendszerhez csatlakozott kereskedők, szolgáltatók - a termékpartnerek - ugyanis kedvezményt adnak a klubtagoknak úgy, hogy a vásárlás után néhány százalékot visszajuttatnak az SN központján keresztül az üzletben teljes összeget fizető tagoknak. De a törzsvásárlók nemcsak saját költéseik után kapnak jutalékot, hanem a maguk alá beszervezett újabb tagok kedvezményeinek egy része is őket illeti.

A törzsvásárlók a kedvezményeiket egy ScienNet-es "számlán" gyűjtik: minél több jutalék jön itt össze, annál magasabb százalékra jogosultak a kereskedők által adott kedvezményből. De a nagyobb jutalékrészesedést meg is lehet vásárolni különböző mértékű befizetésekkel. A rendkívül összetett rendszerben ugyanakkor bizonytalan, hogy mikor és mennyit kap vissza valaki abból a pénzből, amit befizetett.

A cég ellen piacfelügyeleti vizsgálatot indított tavaly nyáron a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF). A hatóság arra volt kíváncsi, hogy az SN folytat-e jogosulatlan betétgyűjtést. Hogy miért húzódott másfél évig az eljárás, azt Binder István szóvivő azzal magyarázza: a PSZÁF-nek nyomozati eszközök nélkül kellett felgöngyölítenie a rendszer mögötti kusza céghálót. Mivel a vásárlói klubok szervezését nem szabályozza jogszabály, a PSZÁF minden ilyen szervezettől igyekszik kikényszeríteni egy hatósági szerződést. Van, akinél ez sikerül (lásd keretes írásunkat), de az SN esetében a szóvivő szerint az is megállapíthatatlan volt, ki lenne jogosult egy ilyen szerződés aláírására.

A rendszerben regisztrált törzsvásárlók és termékpartnerek ugyanis - mint azt a PSZÁF az ügyfeleknek szóló figyelmeztető közleményben közzétette - egy amerikai céggel, a Washington D.C.-ben postafiók székhellyel bejegyzett ScienNet International LLCvel állnak szerződéses jogviszonyban. Ugyanakkor a rendszer működtetésének joga a Cipruson bejegyzett ScienNet Holding Ltd. tulajdonában van. A Magyarországon tényleges tevékenységet folytató Headmin Marketing és Adminisztrációs Kft. (ennek ügyvezetője Leinemann Zsolt) tulajdonosa a ciprusi ScienNet Holding Ltd., amely a ScienNet International LLC-vel kötött megbízási szerződés alapján adminisztratív jellegű szolgáltatást nyújt.

A PSZÁF-vizsgálat azzal zárult, hogy a ScienNet működtetése nem minősül betétgyűjtésnek vagy más pénzügyi szolgáltatásnak. A felügyelet azonban az eljárásban fellelt információk miatt vizsgálatot sürgetett más hatóságoknál. Így rendelt el nyomozást november 20-án a cégnél a Vám- és Pénzügyőrség nagymértékű adóhiányt okozó adócsalás gyanúja miatt. Az előzetes adószakértői vélemény alapján a cég 960 millió forint adót nem fizetett be 2008-ban. (A 2009-es évet még vizsgálják.)

Leinemann Zsolt ügyvédje szerint az SN-nek Magyarországon nem is kellett volna adót fizetnie, mivel a cég Amerikában működik. Csakhogy a vámhatóság szerint sehol nem fizettek egy fillér adót sem, Amerikában ráadásul még adószáma sem volt a cégnek.

Annak ellenére, hogy az SN nem jeleskedett az adózásban, szigorúan számon kérte termékpartnereitől a befizetéseket. A szervezethez csatlakozott kereskedőnek elég volt csak háromezer forint jutalékot nem fizetni időben, máris törölték a rendszerből, és a klubtagok számára nem ajánlott boltok listájára került. Ugyanakkor a pénzügyőrség eddigi vizsgálata szerint az LLC fő bevételeit 2008-ban mégsem ezek a jutalékok adták, hanem a belépők tényleges áruforgalomhoz, illetve szolgáltatáshoz nem köthető befizetései. Ezekből pedig a befolyt jutalékok több tízszeresét utalták ki a rendszer elején álló magánszemélyeknek, akik után szintén érdeklődik az adóhivatal.

Csak néhány tagnak adatott meg tehát, hogy meggazdagodjon a rendszerből, a többiek mégis felháborodtak a hatóság eljárásán. A netes fórumokon továbbra is sokan istenítik az SN-t, és a hatóságokat okolják, hogy a zárolt számlák és lefoglalt szerverek miatt megbénult a központi adminisztráció. Így nem juthatnak hozzá megtakarításaikhoz, de a karácsony előtti nagybevásárlások kedvezményeit sem tudják érvényesíteni. A hoppon maradt törzsvásárlók - az általuk felkért Magyar György ügyvéd javaslatára - választmányt és intézőbizottságot hoznak létre, és azt szeretnék elérni, hogy a cég szervező tevékenységét különítsék el a törzsvásárlói klub tagjainak érdekképviseletétől. A klubtagok közül senki sem nyilatkozik a sajtónak, és abban bíznak, hogy a cég ügyei tisztázódnak.

A vámhatóság azt ígérte, ha a 2009- re vonatkozó adóhiány megállapítása után marad valami a lefoglalt 1,6 milliárd forintból, és nem merül fel piramisjáték szervezése, sikkasztás vagy csalás, akkor az visszajár a cégnek. Ha viszont megállapítják a bűncselekményeket, akkor a klubtagok kaphatnak valamennyi pénzt - kártérítésként.

Szabályozott szereplők


A PSZÁF korábban is vizsgált már törzsvásárlói klubot: a Lyoness esetében azonban könnyebb dolga volt a hatóságnak: ott legalább tiszták a tulajdonosi viszonyok. A Lyoness-szel a PSZÁF hatósági szerződés keretében rögzíttette, hogy a cégnek milyen kötelezettségeket kell betartania a klubtagok tájékoztatása és a fogyasztóvédelmi eljárások során. Ezek betartását pedig folyamatosan ellenőrzi. A ScienNet népszerűsége nyomán egyébként több új vásárlói klub is fontolgatja a piacra lépést: a Family Benefit vagy a Fellow Global Trade nevű csoportokhoz csatlakozni kívánókat azonban a mostani történések talán nagyobb óvatosságra intik. Pénzügyi tevékenység végzésének gyanúja esetén a PSZÁF mindenesetre ezeknél a kluboknál is vizsgálódni fog.

(HetiVálasz.hu)

These icons link to social bookmarking sites where readers can share and discover new web pages.
  • Digg
  • Sphinn
  • del.icio.us
  • Facebook
  • Mixx
  • Google
  • Furl
  • Reddit
  • Spurl
  • StumbleUpon
  • Technorati