...és ismét mérget etetnek fel velünk... Az Európai Bizottság szerdán jelentette be, hogy génkezelt, az Európai Unióban egyelőre nem engedélyezett lenmagot is tartalmazó élelmiszerek érkeztek több uniós tagállamba Kanadából. Olyan növényről van szó, amelynek fogyasztását Kanadában és az Egyesült Államokban is engedélyezik, a génmódosítás tekintetében megosztott EU-ban azonban egyelőre nem vihető piacra. (MTI)
A Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal vizsgálja, került-e Magyarországra a génkezelt lenmagos készítményből, az eredményről később tájékoztatnak – közölte a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium szerdán.
A Greenpeace nemzetközi környezetvédelmi szervezet úgy tudja, hogy az uniós országok közül eddig Németország, Svédország, Nagy-Britannia, Lengyelország, Belgium, Hollandia, Portugália, Luxemburg, Románia mellett Magyarország, valamint a nem EU-tag Svájc területén is felbukkant valamilyen a gyomirtó szerekkel szemben mesterségesen ellenállóvá tett len magjából készített kenyérféleség. Az Európai Bizottság arra kérte a tagországokat, hogy ezeket a készítményeket vonják ki a kereskedelmi forgalomból. Intézkedtek annak érdekében is, hogy Kanada leállítsa a szállításokat.
Rólunk
Ez a blog azért jött létre, hogy még idejében figyelmeztethessünk mindenkit. Ez a blog azért jött létre, hogy az önmagukban tehetetlen, egyszerű embereket összekapaszkodásra késztessük.
Találjunk egymásra, mondjuk el egymásnak a tapasztalatainkat, és előzzük meg a kudarcokat! Védjük meg magunkat és védjük meg egymást!
Találjunk egymásra, mondjuk el egymásnak a tapasztalatainkat, és előzzük meg a kudarcokat! Védjük meg magunkat és védjük meg egymást!
Elérhetőség
A küldeni kívánt írásbeli vagy képbeli anyagokat erre az e-mail címre várjuk:
tudatosfogyaszto@freemail.hu
tudatosfogyaszto@freemail.hu
Rendszeres olvasók
Címkék
- after shave (1)
- Aldi (1)
- ásványvíz (1)
- Audi (1)
- autó (3)
- Avon (1)
- bankok (5)
- bírság (1)
- Coby Electronics (1)
- dohányzás (1)
- DVD (1)
- égők (2)
- élelmiszer (3)
- ellenőrzés (1)
- EU (3)
- fogyasztóvédelem (7)
- Friss Élelmiszer Kft. (2)
- gumi (1)
- GVH (3)
- gyerek (1)
- hamisítás (2)
- HILD (1)
- hirdetés (1)
- HírTV Panaszkönyv (20)
- internet (1)
- iphone (1)
- játék (2)
- jégkrém (1)
- karácsony (4)
- Keleti_Pályaudvar (1)
- kozmetikum (2)
- könyvkiadó (1)
- LCP-Systems (1)
- Lyoness GVH (1)
- méreg (3)
- méz (1)
- Mobiltelefon (1)
- Nav N Go (1)
- Nokia (1)
- növényvédő (1)
- pénzügy (3)
- PSZÁF (1)
- razzia (1)
- REACH (1)
- sajt (2)
- sajt sonka (1)
- Sciennet (2)
- Skype (1)
- stand (1)
- szaloncukor (1)
- szoftver (2)
- tea (1)
- Technika ördöge (1)
- tejtermék (2)
- teszt (1)
- tilalom (1)
- Toyota (1)
- ünnep (1)
- vásárlás (1)
- visszahívás (3)
- vonat (1)
- VPOP (3)
- webáruház (1)
- zöldséges (1)
Archívum
-
▼
2009
(76)
-
▼
szeptember
(22)
- Az EU is a robbanó iPhone-ok után nyomoz
- Vizsgálják, került-e Magyarországra az illegális é...
- Panaszkönyv a HírTV-n
- PSZÁF-vizsgálat az agresszív cégmodell miatt
- Bírság a magánnyugdíjpénztáraknak
- Kétmilliárdos rekordbüntetés a bankoknak
- Elégedett a fogyasztóvédelmi triumvirátus
- Egy kis pingpong a Tescóval
- Panaszkönyv a HírTV-n
- Egyre többen vásárolnak neten
- Külön etikai kódexel készül a Magyar Lízingszövets...
- Panaszkönyv a HírTV-n
- Nehezen lehet betartatni a dohányzás elleni szabál...
- Egy uniós vizsgálat szerint itthon tízből tíz webá...
- Hamis Nav N Go szoftverek a BNV-n!
- Olvassuk el!
- Jogsértő reklámállításokat tett az Avon
- Panaszkönyv a HírTV-n
- Vita várható a bankok etikai kódexéről
- Újabb csodaszerre csapott le a GVH
- 30 milliós bírság a HILD-nek
- Könyvkiadót büntetett a GVH
-
▼
szeptember
(22)
0 comments