Eddig sem terveztem, hogy bármilyen magyar vonaton bármilyen ételt vagy italt fogyasszak (és még egy halom pénzt is adjak érte), de a STOP.HU alábbi cikke után végképp nem teszem:
Zsíroldószer volt az InterCityn mérgező ásványvízben
A szakértői vélemény szerint erősen lúgos, ablaktisztításhoz használt zsíroldóval volt szennyezett az az ásványvíz, amelytől egy idős nő rosszul lett még áprilisban a Debrecenből Budapestre tartó egyik vonaton - írta szombati számában az Új Néplap.
A Jász-Nagykun-Szolnok megyei napilapban olvasható: az asszonyt miután ivott a vonaton vásárolt ásványvízből, olyan rosszullét fogta el, hogy kórházba kellett szállítani. A rendőrség az eset után vizsgálatot rendelt el, és ehhez szakértői véleményeket kért.
A Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Élelmiszer- és Takarmánybiztonsági Igazgatósága által készített toxikológiai vélemény a víz lúgosságát és a zsíroldószer meglétét állapította meg. Az igazságügyi orvos szakértő véleménye szerint a szennyezett víz csupán könnyebb sérüléseket okozott a nőnek.
A szakértők azt is kizárták, hogy a szennyeződés a gyártás folyamán került volna a flakonba - írta az újság.
Ha fogyni szeretnék, azt nem így képzelném el...
(Viszont jó lett volna tudni, melyik cég mikor gyártott melyik termékéről van szó.)
Rólunk
Ez a blog azért jött létre, hogy még idejében figyelmeztethessünk mindenkit. Ez a blog azért jött létre, hogy az önmagukban tehetetlen, egyszerű embereket összekapaszkodásra késztessük.
Találjunk egymásra, mondjuk el egymásnak a tapasztalatainkat, és előzzük meg a kudarcokat! Védjük meg magunkat és védjük meg egymást!
Találjunk egymásra, mondjuk el egymásnak a tapasztalatainkat, és előzzük meg a kudarcokat! Védjük meg magunkat és védjük meg egymást!
Elérhetőség
A küldeni kívánt írásbeli vagy képbeli anyagokat erre az e-mail címre várjuk:
tudatosfogyaszto@freemail.hu
tudatosfogyaszto@freemail.hu
Rendszeres olvasók
Címkék
- after shave (1)
- Aldi (1)
- ásványvíz (1)
- Audi (1)
- autó (3)
- Avon (1)
- bankok (5)
- bírság (1)
- Coby Electronics (1)
- dohányzás (1)
- DVD (1)
- égők (2)
- élelmiszer (3)
- ellenőrzés (1)
- EU (3)
- fogyasztóvédelem (7)
- Friss Élelmiszer Kft. (2)
- gumi (1)
- GVH (3)
- gyerek (1)
- hamisítás (2)
- HILD (1)
- hirdetés (1)
- HírTV Panaszkönyv (20)
- internet (1)
- iphone (1)
- játék (2)
- jégkrém (1)
- karácsony (4)
- Keleti_Pályaudvar (1)
- kozmetikum (2)
- könyvkiadó (1)
- LCP-Systems (1)
- Lyoness GVH (1)
- méreg (3)
- méz (1)
- Mobiltelefon (1)
- Nav N Go (1)
- Nokia (1)
- növényvédő (1)
- pénzügy (3)
- PSZÁF (1)
- razzia (1)
- REACH (1)
- sajt (2)
- sajt sonka (1)
- Sciennet (2)
- Skype (1)
- stand (1)
- szaloncukor (1)
- szoftver (2)
- tea (1)
- Technika ördöge (1)
- tejtermék (2)
- teszt (1)
- tilalom (1)
- Toyota (1)
- ünnep (1)
- vásárlás (1)
- visszahívás (3)
- vonat (1)
- VPOP (3)
- webáruház (1)
- zöldséges (1)
Archívum
-
▼
2009
(76)
- ► szeptember (22)
-
▼
augusztus
(17)
- Panaszkönyv a HírTV-n
- Műsajtok és műsonkák
- A magyar sajtot is hamisítják
- Probléma a Toyotáknál is
- Panaszkönyv
- Mit szeretünk mi, magyarok: pláza vagy kisbolt?
- Veszélyben a fogyasztóvédelmi irodahálózat működte...
- 16 ezer Audit kell visszahívni
- Betiltották a Skype hirdetését
- Az alvószámlák veszélye
- Készült: levegő, víz, cukor...
- Panaszkönyv a HírTV-n
- Kérdezzük meg, mivel mérgeznek bennünket!
- Kéretlen fogyasztókúra a vonaton
- Érthetőbb szakszavakat!
- Panaszkönyv
- ARS POETICA
0 comments